Ujlaki Ildi

Integrál önismereti tanácsadó és csoportvezető

Bemutatkozás

Integrál tanácsadóként végeztem az Integrál Akadémián, integrál pszichológia szakon, mely egy három éves elméleti és gyakorlati képzés. Az integrál pszichológia egy rendkívül izgalmas elmélet- és gyakorlatrendszer, amely szakértői módon kapcsolja össze a nyugati pszichológiai ismereteket, valamint a spirituális hagyományok tudatról szóló tanításait.

Egyéni konzultációim segítségével felfedezheted saját belső erőforrásaidat, elérheted a boldogság és önismeret új szintjeit, és harmonikusabb, teljesebb életet alakíthatsz ki magadnak.

2023-ban elvégeztem Gánti Bence körvezető képzését, mely önismereti és személyiségfejlesztő beszélgető körök vezetésére képesít integrál szemléletben. 2024 tavasszal indítom önismereti csoportjaimat, melyről itt a honlapon találsz majd tájékoztatást. 

Szakmai múltam: húszas éveimtől foglalkozom önismerettel, pszichológiával, meditációval. Honti László önismereti csoportjaiba jártam évekig, majd elkötelezett vipasszaná gyakorlóként egy tucat tíznapos elvonuláson vettem részt meditálóként, segítőként és szervezőként itthon és külföldön. Felfedeztem a jóga különböző ágait, spirituális tanításait, a magyar táltos hagyományokat, megtapasztaltam transz és meditációs technikákat  Vörös Ákos, Somogyi István Karak és más tanítók elvonulásai során.

Két gyermekem született, így az anyaság került a középpontba, néhány velük töltött év után 2020-ban iratkoztam be az Integrál Akadémiára, ahol megtanultam, hogyan ötvözhetők a spirituális hagyományok, a vallás és a misztika, a meditáció a pszichológiával, hogyan kapcsolódnak a pszichológiai irányzatok a tudat és tudomány fejlődéséhez a XX-XXI. században.

Átfogó elméleti tudást szereztem az integrál szemléletről, a pszichológia és a spiritualitás gyakorlatban is alkalmazható elméleteiről, továbbá gyakorlati tudást és képességet az integrál szemléletű tanácsadói szintű munkára. A képzés része volt továbbá a sajátélményű terápiás folyamat és a spirituális gyakorlás megtapasztalása is.

Szakdolgozatomat a terápiás kapcsolatot minőségéről és hatótényezőiről írtam.

Jelenlegi főállásom mellett egyéni kliensekkel dolgozom, és Gánti Bencénél képződöm integrál önismereti csoportvezetésben, valamint dr Gál Anitánál szimbólumdráma képzésben.

Mestereim

Akitől tanultam, akiknél képződtem: Honti László, Honti Margó, Brigitte Wingelmayer, Gánti Bence, dr Gál Anita, dr Máté Gábor, és az Integrál Akadémia tanárai.

Módszereim

Integrál pszichológiai kommunikációs eszközök és módszerek, rogersi humanisztikus és személyközpontú szemlélet, belső képi munka, hipno-NLP és a dr Máté Gábor és Sat Dharam Knaur által kifejlesztett Együttérző feltárás módszere. Jelenleg a tudatalatti szimbólumokkal való munkában képződöm (szimbólumdráma)

Egyéni folyamat velem

Kapcsolatban sérülünk – kapcsolatban gyógyulunk

 

Mire vágysz? Belső békére, boldogságra, megelégedettségre, fejlődésre,karrierre, sikerre, szerelemre,családra, gyermekre… Hosszú a lista. Mi az, ami elválaszt ettől? Mit tehetsz mindezért? Ez az, amit megnézünk az önismereti folyamat során. 

Nincsen kész recept, beszélgetéseink során abban támogatlak, hogy megtaláld saját válaszaid, és kiteljesedj a saját utadon. 

Nincs egy kész válasz sem, mely örökké érvényes marad, azt is felfedezheted, hogy változol nap mint nap, hétről hétre, évről évre, mik azok a tanulságok, melyből építkezhetsz, legyen az szomorú és nehéz, vagy könnyed és felszabadító élmény, mindezek mozaikjából áll össze az a színes kép, aki te vagy, és rendeződik át folyamatosan, mint egy kaleidoszkóp.

Egy terápiás folyamat lényegéhez tartozik, hogy mindaz, ami egyedül túl nehéz, túl fájdalmas számodra, “kikönnyül”, a kimondás és mély átélés során felszabadul mindaz az erő és energia, melyektől megfosztod magad, míg berögzült mintákat ismételsz, egykor hasznos, de mára mára már gátló, gyermekkorban kialakított túlélési technikáid használod.

A folyamat teljesen egyéni, tőled függ, a mostban alakul. Vannak azért jellegzetes folyamatok, amelyeken átmehetsz mindeközben, amelyekről talán már hallottál, olvastál – a belső gyermek gyógyítása, traumaoldás, karakterfixáció oldás, gyászfolyamat, kapcsolattisztázás, munka a belső szimbólumokkal, álmokkal..

A terápiás kapcsolat, mely mindez, a sokszor nehéz, szorongató, vagy épp izgalmas, lelkesítő, rájövésekkel teli, vagy elnyugvó, békés folyamat hátterében működik, és támogat gyógyulásodban, kiteljesedésedben, ahol megtalálhatod a teljes bizalmat, feltétlen szeretetet önmagad felé, melyet édesanyád nyújtott, vagy csak vágytál rá, amióta a világra születtél.

 

Ha nincs konkrét témád elsőre, csak szeretnél jól élni, kiteljesedni, mélyebb önismeretre vágysz,akkor is gyere nyugodtan, és a folyamat során fog kikristályosodni, mi az aktuális valóságod, amire ránézünk. A témád kibomlik önmagától a figyelem terében.

Hogyan ? 

elfogadó légkörben, bizalommal, ítélkezés mentesen, kíváncsian

Példák : 

Néhány téma, helyzet, amivel hozzám szoktak fordulni:

  • párkapcsolati problémák, önbizalomhiány, elfojtott érzelmek, gyermekkori lelki sérülések, gyász, veszteség, válás, karrierváltás, életközépi válság, anyaság, határhúzás, önérvényesítés
  • fejlődési vágy, pszichológiai érdeklődés, relaxáció, szimbólumokkal való munka iránti nyitottság

Keretek

Keress meg!

Első alkalommal átbeszéljük a témádat, aktuális élethelyzeted, és az ülés végén állapodunk meg a folytatásról

Egy konkrét probléma, élethelyzet feltárására 10-12 alkalom szükséges, mély önismereti folyamathoz, személyiségfejlődéshez átalában több hónap, akár 1-3 év. Ez nem jelent elköteleződést, bármikor jelezheted, ha lezárnád a folyamatot, ahogyan én is javasolhatom.

  • A hatékonysághoz heti egyszeri találkozót ajánlok
  • Legjobban személyes ülések működnek, ahol a teljes nonverbális kapcsolódásnak, közös terünknek a minősége támogat, azonban online is tud jól működni a folyamat
  • Helyszín: Gödön, és Budapest belvárosában